Bármennyire körültekintően vezeti is vállalkozását, nem feledkezhet meg róla, hogy azt veszélyek fenyegetik, amelyeket gyakran a legnagyobb óvatossággal sem tud kivédeni. Az ilyen helyzetekre pedig jobb előre felkészülni, mint a baj bekövetkezte után sopánkodni vagy kétségbe esni.
A legtöbb hazai biztosítótársaság rendelkezik olyan komplett vállalkozói biztosítási csomaggal, amely kimondottan a kis és közepes vállalkozások vagyonbiztosítási és egyéb speciális (pl. felelősség) igényeit elégítik ki. Ezek a biztosítások jellemzően modul rendszerűek, azaz a szolgáltatások rugalmasan igazíthatók az igényeknek megfelelően.
Biztosítási alkuszként kapcsolatban állunk Magyarország összes biztosítójával. Ügyfeleink számára a biztosítási igények felmérését követően megversenyeztetjük a szóba jöhető biztosító társaságokat, megbízónk számára bemutatjuk a piaci lehetőségeket és segítünk kiválasztani az optimális szerződést. Minden szükséges munkát cégünk teljesen díjmentesen végez, így nem csak időt és energiát, de pénzt is megtakarítunk ügyfeleink számára.
Vegye igénybe ingyenes szolgáltatásainkat
Amennyiben vállalkozásának biztosításokra van szükséges, és szeretné a legjobb biztosítást megkötni a legkedvezőbb áron, lépjen kapcsolatba velünk. Ajánlatot kérhet online, vagy kollegánkkal időpontot egyeztethet.
Ajánlatkérés
Kattintson az online ajánlatkérésre, és töltse ki ürlapunkat. Munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot és tájékoztatja a biztosítási lehetőségekről.
Konzultáció
Kérjük hívja a (30) 274-4852 telefonszámot, és kérjen előzetes konzultációs időpontot munkatársunktól. A konzultáció Önnek teljesen díjmentes!
Biztosítási módozatok
Vállalkozói vagyonbiztosítás Vállalkozásunk vagyonának megszerzése és gyarapítása sok energiánkat emészti fel, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a megszerzett vagyonra vigyázni is kell. Sajnos, sok olyan körülmény játszhat szerepet életünkben (gondoljunk csak a folyamatosan növekvő bűnözésre, a természeti csapásokra, vagy egészen egyszerűen a balszerencsére), ami vagyonunk megrongálódásával, megsemmisülésével fenyeget. Ezért aztán fontos felkészülnünk minden eshetőségre. A vagyonbiztosítások segítenek abban, hogy egy nem várt szerencsétlen fordulat után ne kelljen a nulláról kezdenünk.
Építés- és Szerelésbiztosítás Az építés- és szerelésbiztosítási módozat a magas- és mélyépítés során végzett építési munkák közel teljes skálájára kínál védelmet. Az építési/szerelési vállalkozó összes szerződésben meghatározott teljesítése, a gépek, épületek fedezet alá vonhatók, sőt a konstrukció keretén belül lehetőség van felelősség-biztosítás megkötésére is. Az építés- és szerelésbiztosítás mind a saját, mind a külső kivitelezők által megvalósítandó beruházásokhoz megköthető.
Géptörés biztosítás A gépesített ipari folyamatok széleskörű elterjedése nem csak a teljesítmény radikális emelkedését hozta magával, vele együtt növekedett a termelési ciklus gépekre való ráutaltsága. Ennek megfelelően alapvető jelentőségű ipari gépeink, berendezéseink széles körű biztosítási védelem alá vonása.
Elektromos berendezések és számítógépek biztosítás Az elektromos berendezések és a számítógépek az üzletmenet, az automatizált termelési folyamat nélkülözhetetlen elemei, ezért kiesésük komoly gondot jelenthet. Biztosításunk megkötésével a vállalkozások által használt elektromos berendezések széles köre vonható védelem alá, sőt számítógépek esetében a fedezet az adathordozókra is kiterjeszthető.
Felelősségbiztosítások A felelősségbiztosítás számos esetben jelentős terhet vehet le az Ön válláról, mivel megkötésével a biztosító társaság - a szerződés keretein belül - átvállalja mindazon személyi sérüléses és tárgyrongálási károk miatt - szerződéses kapcsolaton kívül - fellépő kártérítési igény megfizetését, amit egyébként a saját költségére kellene megtéríteni.
Szállítmánybiztosítások Szárazföldön, vízen, levegőben óriási mennyiségű és értékű árut szállítanak világszerte. A feladótól a vevőnek történő kiszolgáltatásig tartó úton az áru számtalan veszélynek van kitéve, melyek következtében sérülhet, illetve elveszhet, jelentős veszteséget okozva az áru tulajdonosának. A szállítmánybiztosítások széles köre segítséget nyújt az áruszállítással együttjáró kockázatok kezelésében.
Mezőgazdasági biztosítások A biztosítók termékeink a növénytermesztést fenyegető elemi károk által okozott veszteség kompenzálásával a mezőgazdasági termelés, illetve gazdálkodás pénzügyi stabilitását teremtik meg tulajdonformától és birtokmérettől függetlenül. A feltételek kialakítása során a biztosítók figyelembe vették az ügyfelek által megfogalmazott igényeket, egyszerűsítették az adatszolgáltatásokat, és csökkentették a kárrendezési eljárás idejét. A biztosítható növénykultúrák és joszágok körét az új termelési, tenyésztési technológiákhoz igazították.
Munkavállalói csoportos személybiztosítások Manapság már egyetlen vállalatvezető számára sem kétséges, hogy fontos-e a biztosítás cége életében. Ennek köszönhetően a csoportos személybiztosítás ma már nem ismeretlen fogalom a vállalati gondoskodás témakörében. Hosszú út vezetett idáig. Köztudomású, hogy egy vállalat sikerének egyik kulcstényezője a megfelelő munkaerő. Sajnos sokan csak a káresemény után döbbennek rá, hogy a megbízható, stabil és kreatív munkaerőről való gondoskodás egyik fontos formája - az anyagi megbecsülésen túl - éppen a biztosítás. A vállalatok számára a csoportos személybiztosítások az azonnali anyagi segítségnyújtás lehetőségét kínálják, amivel alkalmazottaikat és azok hozzátartozóit a tragikus események bekövetkezésekor támogatni tudják.
Árgarancia
Az Árgarancia feltételünk a társaságunk által üzemeltetett portálokon kezdeményezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások esetén érvényes a biztosítóváltás időszakában, attól a dátumtól, hogy a TESZTELÉS ALATT felirat már nem látható a díjkalkulációs oldalon.
Amennyiben társaságunk által a biztosító részére eljuttatott egyedi biztosítási ajánlat (szerződés) eltér a biztosító által meghatározott (kötvényesített) díjtól, úgy társaságunk vállalja, hogy megtéríti a szerződőt hátrányosan érintő díjkülönbözetet a szerződő részére.
A fentiek értelmében azt garantáljuk, hogy az oldalunkon keresztül szerződést kezdeményező ügyfeleknek nem kell a társaságunk által a biztosítóhoz eljuttatott biztosítási ajánlaton megjelölt biztosítási díjnál magasabb díjat fizetniük.
Ezen árgarancia csak abban az esetben érvényes, amennyiben a szerződést oldalunkon keresztül megkötő személy a díjszámításhoz szükséges valamennyi adatot a valóságnak megfelelően adta meg és a megadott kedvezmények hatályba lépéséhez szükséges valamennyi igazolást határidőig érvényesen benyújtja. Az árgarancia nem vonatkozik téves adatszolgáltatásból vagy szándékosan rossz adatok megadásából eredő díjeltérésre, illetve nem érvényes abban az esetben, ha a kötvényesített bonus-malus fokozat nem felel meg a kalkuláció során megadottnak.