Akár 20-25 milliárd forintos díjcsökkenést is okozhat 2010-ben a kötelező biztosítások piacán az a közel 1,5 millió darab kötelező biztosítási szerződés, melyet olcsóbbra cseréltek az autósok tavaly novemberben.
A Magyar Biztosítók Szövetségének összesített adatai alapján - az előző évek sikerkampányait figyelembe véve is abszolút rekordnak számító - 1 millió 460 ezer kötelező biztosítás váltás történt tavaly novemberben. Ebből 950 ezer autós új biztosítóhoz szerződött, 510 ezer pedig saját biztosítójánál kötött kedvezőbb áron szerződést. Az autósok megtakarítása mintegy 13-17 ezer forint volt szerződésenként, ami összességében 20-25 milliárd forintos megtakarítást eredményez. Mindez akár 110 milliárd forint alá is csökkentheti, a tavaly még évi 130 milliárdos itthoni kötelező piacot.
A legoptimistább várakozásokat is felülmúló 1,5 millió váltó mintegy 40%-a az internetes honlapok ügyfelei közül került ki, de a kötések nagy számból az is kitűnik, hogy a biztosítótársaságok üzletkötői és a hagyományos (offline) alkuszok is minden eddiginél jobban aktivizálták magukat. A „lakásokba bekopogtató" ügynökök laptopokkal és díjszámító szoftverekkel felfegyverkezve - a rendkívül kedvező díjaknak köszönhetően - azokat az autósokat is rá tudták venni a biztosítóváltásra, akik önmaguktól nem kezdeményezték volna a biztosítóváltást.
Változások jövőre
2011-től nem köbcentiméter, hanem kilowatt alapján kell majd árazniuk a biztosítótársaságoknak. Ez utóbbi azzal jár majd, hogy az eddig egy díjkategóriába tartozó - azonos köbcentivel, de különböző teljesítménnyel bíró - járművek kötelező díja, ezentúl adott biztosítón belül is eltér majd egymástól. A 15 hazai társaság kénytelen lesz teljesen újraárazni kötelező biztosításait novembere, ami jelentős piaci átrendeződéhez és további díjcsökkenéshez vezet majd.
Az Árgarancia feltételünk a társaságunk által üzemeltetett portálokon kezdeményezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások esetén érvényes a biztosítóváltás időszakában, attól a dátumtól, hogy a TESZTELÉS ALATT felirat már nem látható a díjkalkulációs oldalon.
Amennyiben társaságunk által a biztosító részére eljuttatott egyedi biztosítási ajánlat (szerződés) eltér a biztosító által meghatározott (kötvényesített) díjtól, úgy társaságunk vállalja, hogy megtéríti a szerződőt hátrányosan érintő díjkülönbözetet a szerződő részére.
A fentiek értelmében azt garantáljuk, hogy az oldalunkon keresztül szerződést kezdeményező ügyfeleknek nem kell a társaságunk által a biztosítóhoz eljuttatott biztosítási ajánlaton megjelölt biztosítási díjnál magasabb díjat fizetniük.
Ezen árgarancia csak abban az esetben érvényes, amennyiben a szerződést oldalunkon keresztül megkötő személy a díjszámításhoz szükséges valamennyi adatot a valóságnak megfelelően adta meg és a megadott kedvezmények hatályba lépéséhez szükséges valamennyi igazolást határidőig érvényesen benyújtja. Az árgarancia nem vonatkozik téves adatszolgáltatásból vagy szándékosan rossz adatok megadásából eredő díjeltérésre, illetve nem érvényes abban az esetben, ha a kötvényesített bonus-malus fokozat nem felel meg a kalkuláció során megadottnak.